Aktívmami – test, lélek, életmód

Hasznos alkalmazások – Igyál vizet!

Sajnos az év elejét mi sem úsztuk meg betegség nélkül. A körülöttünk keringő baciáradatból sikerült kihúzni egy emésztőrendszerit, a konyhanyelvi verzióját itt most nem szívesen írnám le 😉
Volt, amikor komoly gondot okozott, hogy felkeljek egy pohár vízért.
Úgy döntöttem hasznosan töltöm ezt a kis kényszerpihenőt, és az olvasás és tanulás mellett okos aplikációkat kerestem a telefonomon.

 

És aki keres az talál, én pedig bizony találtam jó párat, amiket letöltöttem és azóta használom, tesztelem.
Volt, amit igen gyorsan törölnöm kellett. De volt néhány ami nagyon hasznos, és neked is segíteni fog, hogy az egészséges életmód felé terelgessen, vagy az utadon tartson.
Ezeket az alkalmazásokat fogom én most neked bemutatni, azaz most egyelőre egyet.

 

Rögtön az első, és tényleg nagyon hasznos, az ún HYDRO COACH.
Az ingyenesen letölthető alkalmazás a te személyes segítőd lesz abban, hogy figyeld a napi folyadékbevitelt, és hogy erre emlékeztessen téged.

 

Az adataid, mint életkor, nem, testmagasság, testsúly és a napi aktivitás megadása után kiszámolja neked azt a folyadékmennyiséget, amit mindenképpen el kéne fogyasztani egy nap.
Ezek után nincs más dolgot,mint bevinni az elfogyasztott mennyiségeket, akár egyszerre, akár alkalmanként, ez tulajdonképpen mindegy.
Van egy kis készlet, amiből lehet választani, és amiket a szokásaidra is szabhatsz.

Nekem például van egy 4 dl-es bögrém, amiből teát iszom, így készítettem magamnak egy 4 dl-es bögre verziót, de szoktam inni 2 dl-es pohárból vizet, és van egy 6 dl-es, illetve egy literes kulacsom.
Ezeket egyszer kell magadra szabni, aztán a bevitel leegyszerűsödik, bár aktuálisan az adat rögzítésekor is lehet módosítani, ha épp mondjuk nem ittam volna meg a kulacs teljes tartalmát.

       

 

Ha azt gondolod, van nekem elég dolgom a gyerekkel napközben, nincs időm ezzel bíbelődni, akkor írd be az elfogyasztott vízmennyiséget ömlesztve, amikor éppen időd engedi.
Az alkalmazás az adatok rögzítése mellett arra is jó, hogy emlékeztessen, ugyanis visszaszámol, és emlékeztetőt küld, hogy innod kéne.

Egy nap, kicsit későn keltünk és nem is ittam túl sokat a délelőtt, de amit ittam, azt sem írtam be a programba.
Jött is a kedves értesítés, miszerint: aggódom érted!

Hát nem helyes? 🙂 Aggódott értem!
Gyorsan ittam is egy csomót, és pótoltam a mulasztásom az adatbevitelben is 😉

A nap során egyébként egy kördiagramm jelzi, hogy hol tartasz, és azt is láthatod, mennyit ittál addig, és mennyi van még hátra. Egy mókás arc jelzi, hogy mennyire jársz közel a célhoz.

Itt még láthatóan nem túl boldog a teljesítményemtől:

 

Aztán elkezd reménykedni, láthatóan bízik bennem 😀

 

 

Ez pedig még a tegnapi nap, hiszen itt tudom megmutatni, milyen is az, amikor teljesíted a napot, itt egy picit túl is teljesítettem a minimumot. Ez ugye természetesen nem gond, hiszen a program azt jelzi, mi az, amit mindenképpen meg kell innod egy nap.

 

 

Beállíthatod az adataidon kívül még a szokásos pohárméretedet az egyszerűség kedvéért, hogy kérsz-e értesítést, és ha igen, akor melyik napokon hány órától hányig, az ingyenes verzióban megnézheted a hét statisztikáját, valamint a blogban angol nyelven cikkeket olvasgathatsz a folyadékfogyasztásról.

Szerintem nagyon mókás kis alkalmazás, ami az egyszerű kezelhetőséggel, a testreszabhatósággal, a jópofaságával és az értesítésekkel megkönnyítik a mindennapokat, és segít betartani a – talán újévi – fogadalmunkat, hogy elegendő folyadékot fogyasszunk.

Az alkalmazást keresd a Google Play-ben itt: Hydro coach – igyál vizet!

 

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!